A Viszkok nyaralóház Gyopárosfürdőn található, amely kitűnő kikapcsolódást nyújt mind gyermekek, mind felnőttek részére.
A nyaralóház felszerelt konyhával, fürdőszobával, tv-vel, rádióval, mikrohullámú sütővel és hűtőszekrénnyel rendelkezik. A hátsó kertben tűzrakó hely van kialakítva, valamint homokozó és focizásra alkalmas kisebb zöld terület áll a vendégek rendelkezésére.
A fürdő és üdülőövezete, városközponttól való kis távolságával, a csendes és nyugodt környezetével, a gyógyvízre épülő hagyományos gyógyászatával, a szolgáltatások egyre szélesedő körével, a gyógyulni, a testi-szellemi kikapcsolódásra és a felhőtlen szórakozásra vágyók számára egyaránt ideális feltételeket biztosít.
Az évszázados hagyományokra visszatekintő Gyopárosi Gyógy-, Strand- és Élményfürdő mai állapotát tekintve kellemes és vonzó üdülőhely, melynek céljai az egészségmegóvás, egészségjavítás és természetesen a szórakoztatás.
A Gyopárosi-tó csónakázásra, vízbiciklizésre alkalmas vízfelülete mellett, nyitott és zárt gyógy- és termálvizes medencék, úszómedence, tanmedence, kültéri temperál vizes, feszített víztükrű élménymedence és gyermek élménymedence is szolgálják a vendégek igényeit.
A fürdő területén lehetőség nyílik tenisz, strandröplabda, strandfoci sportok űzésére. A vendéglátás tekintetében az üdülőkörzetben minden igényt kielégítő színvonalas szolgáltatást nyújtó létesítmények találhatók.
66 636 rajongó
1 700 követő
Imádom
