A Medves Vendégház Salgóbánya szélén az erdő mellett található. 3 igényesen kialakított szobával, egy különálló modernül felszerelt konyhával várjuk a csendre, nyugalomra és a természet közelségére vágyó vendégeket. Az udvaron állatsimogató és lovaglás, valamint billiárd segíti vendégeink kikapcsolódását.
Az erdei környezetben fekvő Medves Vendégház Magyarország egyik kevéssé ismert, felfedezésre váró és egyben lenyűgöző részén, a Medves-fennsík szomszédságában található, amely nemcsak hazánk, hanem Európa legnagyobb területű bazaltplatója. A Medves számtalan látnivalójával, kiváló levegőjével, pazar kilátást nyújtó váraival bújik meg az ország északi csücskében - átnyúlva a mai Szlovákia területére.Vendégházunkba szeretettel várjuk mindazokat a párokat, családokat, baráti társaságokat, kikapcsolódni vágyókat, akik,elérhető áron, természetes, nyugodt környezetben szeretnék kipihenni a hétköznapok fáradalmait. Házunk kialakítása kedvez a kettesben érkezőknek, a néhány fős családoknak és a kisebb társaságoknak egyaránt, ugyanis a ház a Vendég igényei szerint egyben és szobánként is bérelhető
A 2009-ben igényesen felújított vendégházban mindent megtalálnak vendégeink, ami a nyugodt kikapcsolódáshoz szükséges.A ház felső szintjén 3 szoba található,melyekhez külön fürdőszoba, TV tartozik. A közös térben jól felszerelt konyha várja vendégeinket, a gyerekek számára pedig külön játszósarkot alakítottunk ki. A legkisebbek kényelméhez járókát, kiskádat, etetőszéket biztosítunk.Az alsó szinten pedig egy 6 fős apartmann került kialakításra,2 hálóval,nappalival ,étkezővel és egy konyhával.
A tágas udvar lehetőséget ad kicsiknek és nagyoknak is a tartalmas szórakozásra. A tűzrakó helynél lehet bográcsozni, szalonnát sütni; a bútorozott árnyékos teraszon kényelmesen meg lehet ebédelni, vacsorázni. A fiatalok labdázhatnak, tollasozhatnak, ping-pongozhatnak a kertben. Lehetőség van akár falmászásra, biliárdozásra is, a kisebb gyerekeket pedig egy kis játszótér: homokozó, hinta várja.
66 638 rajongó
1 699 követő
Imádom
