Hotel Klastrom***
Szállás besorolása:
0
Foglalás most!
Magyarország nyugati kapujában Budapest és Bécs között félúton fekszik Győr, a Kisalföld ″fővárosa″.  A történelmi belvárosában, az egykori karmelita rendház felújított épületében várja kedves vendégeit a HOTEL KLASTROM***.

Magyarország nyugati kapujábanBudapest és Bécs között félúton fekszik Győr, a Kisalföld "fővárosa". A történelmi belvárosában, az egykori karmelita rendház felújított épületében várja kedves vendégeit a HOTEL KLASTROM***.

A karmeliták 1714-1732 között építették fel ezt a kolostort, majd a templomot 1725-ben a rend római templomának mintájára. Az épület 1987 óta működikszállodaként.

A Hotel Klastrom szobáit az egykori szerzetesi cellákból alakították ki, ügyelve az eredeti hangulat megőrzésére.

A város kulturális és építészeti szempontból is sok látnivalót rejt. Egész évben változatos, hagyományosan megrendezésre kerülő rendezvényeknek, fesztiváloknak ad otthont. (Tavaszi Fesztivál, Győri Nyár, Barokk esküvő,Könyvszalon, Téli fesztivál stb).

A szállodához és a városhoz közel rengeteg szórakozási, sportolási és kirándulási lehetőség áll a vendégek rendelkezésére. (Termál- és élményfürdő, uszoda, lovaglási lehetőség, teniszcentrum, sétakocsikázás, vadászat, kirándulás a Szigetközben, Pannonhalmi Bencés Apátság (Világörökség) stb.)

Foglalási rendszer betöltése...

Fizetési módok a Hotel Klastrom*** szálláshelyen

Készpénz
Üdülési csekk
Hungary card
Egészség-kártya
Bankkártya
Banki utalás

Hotel Klastrom*** - szolgáltatások Hotel Klastrom*** - szolgáltatások

Szálloda
  • Kastélyszálló
Vendéglátóhely-típus
  • Kávéház, presszó
  • Étterem, vendéglő
Kávéház, presszó
  • Kávéház
Étterem, vendéglő
  • Étterem
Turisztikai szolgáltatás
  • Rendezvényszervezés
Turisztikai szolgáltatás
  • Autóbusz bérlés
Rendezvényszervezés
  • Konferenciaszervezés
Kereskedelem, szolgáltatás
  • Személyi szolgáltatások
  • Közlekedési szolgáltatások
  • Vásárlás
Személyi szolgáltatások
  • Ruhatisztító
Személyi szolgáltatások
  • Szauna
Közlekedési szolgáltatások
  • Gépkocsi kölcsönzés
Vásárlás
  • Ajándék
  • Divatüzlet
Idegen nyelvek ismerete
  • Angol
  • Német

Hotel Klastrom*** - konferencia Hotel Klastrom*** - konferencia

A rendház könyvtárának - mai Barokk teremnek - páratlan fafaragása Domonkos és Tamás testvér több évi keze munkáját dicséri. A teremben ma is 5000 kötet található. Kisebb rendezvények, konferenciák lebonyolítására alkalmas. Ezen kívül a pince szinten található egy 50 fős különterem.

A rendház könyvtárának - mai Barokk teremnek -páratlan fafaragása Domonkos és Tamás testvér több évi keze munkáját dicséri. Ateremben ma is 5000 kötet található. Kisebb rendezvények, konferenciáklebonyolítására alkalmas. Ezen kívül a pince szinten található egy 50 fős különterem.